2009. december 31., csütörtök

Fotós idézet, év értékelés :), BUÉK! :)

Ezt az idézetet Szilveszterre tartogattam Nektek. :)

"Ha egy évben csak egy jó fotót készítek, akkor az már egy jó év volt." - Vadas Ernő

Nemrég volt Vadas Ernő születésének 110. évfordulója.
Főfüge blogján egy 1960-ban készült Híradó részletet tekinthettek meg 1 percben, illetve fotós gondolatokat olvashattok. Érdemes megnézni!

Kíváncsi lennék Ti melyik képeteket/képeiteket tartjátok 2009-ben a legjobbnak?

Nekem ez volt a legnépszerűbb, általatok a legjobbnak tartott:



Ez viszont az én személyes kedvencem:



Bár sok szempontból nehéz év volt a 2009-es, ha visszanézek, panaszra nincs okom. Idén lettem első lakás és első DSLR tulajdos, idén indítottam el barátok "nyomására" ezt a blogot. Ugyanis megfenyegettek, hogy ha én nem, majd ők nyitnak nekem egyet és megírják a bejegyzéseket, szanaszét offolják a kommenteket és a végén átadják. Igaz, Juice? Igaz, Pihe Pajti? ;) Mindezt azért, mert időnként állítólag szétoffoltam néhány bejegyzésük kommentjét. Pedig szerintem nem is! :) Köszönöm a "nyomást"! Örülök, hogy elindult ez a blog! Sok élményt, sok fotós ismerőst köszönhetek ennek. Az új ismerettségeket, új kapcsolatokat értékelem a legtöbbre az egészben. Remélem jövőre élőben is megismerhetem azokat, akiket most még csak virtuálisan! Tervezek egy "blog találkozót", amiről majd később. :)

Köszönöm szépen az egész évi aktivitásotok! Jövőre is sok szeretettel látok mindenkit!

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! :)

2009. december 27., vasárnap

Két ünnep közt


A 'jó kis kilátásom' a 6 sávos Váci útra (+ szerviz utak). Ma minden sokkal csendesebb volt így két ünnep közt.

2009. december 25., péntek

Csendes téli délután



A szülői otthon falára ma pillanatokra ismét erős árnyékok vetültek (előzmény: augusztusban a 'Csendes nyári délután' c. fotóm). Alig sikerült két fotót készítenem, a nap ismét a felhők mögé bújt.

Fotókiállítás figyelő

Korábban már ajánlottam a fotópályázat figyelőt, most a spottr linkjei között megtaláltam a fotókiállítás figyelőt is.

2009. december 24., csütörtök

2009. december 23., szerda

Csúszik a szánkóóóóóó :)

Boldog karácsonyt mindenkinek! :)

2009. december 22., kedd

2009. december 21., hétfő

2009. december 20., vasárnap

2009. december 19., szombat

2009. december 18., péntek

2009. december 17., csütörtök

2009. december 16., szerda

Forralt bor



Mielőtt tovább kolbászolnánk, javaslom igyunk egy bögre forralt bort. Egészségetekre! :)

2009. december 15., kedd

2009. december 14., hétfő

Karácsonyi vásár - sült kolbász


Budapest, Vörösmarty tér

Köszönöm a szép estét Dórinak és Szabolcsnak! A következő napokban még szeretnék képeket mutatni Nektek a karácsonyi vásárból. Régi álmom, hogy ott fotózzak. Kérlek segítsetek, hogy melyik kép jó, illetve melyik csak egy sima kattintás. Az utómunkára is szívesen veszek javaslatokat. Nem tudom ezt például mennyire tartjátok egyedinek. Nem tudom láttatok-e már valakitől hasonlót. Ebben is várnám a véleményeteket!

Ja, és debütált az új fix 50-esem! Jó barátok leszünk úgy érzem! :)

Fotós idézet 2009.12.14

"Kezembe került Walter Koschaczky-nak, a bécsi Albertina volt igazgatójának könyve 'A fotográfia, mint művészet', amiben arról ír, hogy a fotóművészet az üzenetről szól, arról, hogy az egyén hogyan látja saját in­tellektuális szűrőjén keresztül szociális környezetét, a világot, amiben él és saját megközelítésben ezt közvetíti, vizualizálja a néző felé. Kinyit számára egy ablakot lelkében, ahol az empatikus néző az üzenet mondanivalóját, virtuális világát meg­lelheti. Minden más a puszta leképezésről szól, ami már nem a művészet része. Azt, hogy mondandóját technikailag ecsettel, vagy fényképezőgéppel örökíti meg, a művész saját döntésén múlik, erőfeszítésének célja a 'kifejező kép' kell, hogy legyen. A képnek legyen üzenete, mondanivaló­ja." – Benkő Sándor interjú

2009. december 12., szombat

Ablakok





Somogyvámos, 2008. nyara

Az elsőt már lehetett látni az Arénán. Némi HDR-esítéssel próbáltam feljavítani (remélem nem estem túlzásba). A második eddig a fiókban kallódott. Egyszerű ablakos fotók.

2009. december 11., péntek

Fotós idézet 2009.12.11

"Ne kérdezd tőlem, mit - miért fotózok - s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! - a választ megkapod." - Pádár Sándor

2009. december 10., csütörtök

Fotós idézet 2009.12.10

"Tulajdonképpen ma is ugyanazt fotózom, mint annak idején, csak más szemmel és egy gazdag tapasztalattal a hátam mögött. Korábban szárazabban fotóztam, nagyon vigyázva arra, hogy oda ne illő elemek ne rontsák a képet. Ma már tudom, hogy minden, ami a keresőben látszik, az emberi élet valóságához tartozik. Persze, túlzás azt mondani, hogy ugyanazt fotózom, mert közben maga az élet is nagyot változott. Mindennek más az arculata. Olyan elemek kerültek be, amiket eddig tudatosan kikerültem. Amikor fotózni kezdtem, még villany se volt, most az egész csángóföld teli van villanydróttal s oszloppal, jóformán mindenük be van betonozva." – részlet Ádám Gyula Fotóművészet c. újságban megjelent interjújából, melyet a Fotótanú blog elevenít fel.

2009. december 9., szerda

Fotós idézet 2009.12.09

"A ma fotósai nem születésüktől fogva mesterei a fotográfiának, viszont az elődök nyomaiba lépve tudják meghaladni a mestereket." – fotótanú blog

2009. december 8., kedd

Fotós idézet 2009.12.08

"Az igazán jó képeknek két alapvető összefüggő motívuma van: az őszinteség és a természetesség." – Reismann Marian

2009. december 7., hétfő

Fotós idézet 2009.12.07

Le Corbusier egy napon megkérdezte Lucien Hervét: "Hogyan lett Önből fényképész? Ollóval – válaszoltam. Amatőr felvételeimet addig vagdostam, alakítgattam és vágtam újra meg, amíg sikerült mindent eltávolítanom, ami nem volt szükséges a lényeg kifejezéséhez." – Lucien Hervé

2009. december 6., vasárnap

Szentendrei sorozat


Szintén régi kompaktos fotók. Ezeket azért nem mutattam meg, mert tavaly nyáron mástól is láttam szinte 100%-ig ugyanilyen képet (sajnos nem emlékszem kitől, pedig szívesen belinkelném az Ő képét is). Így hogy az a változat már "elfeledett", az enyém is beilleszthető a sorozatomba (?). Lehet valaki csak az enyémet ismeri meg. Mit gondoltok erről a kérdésről?
Két változat. Van egy tippem melyik a jobb, de kíváncsi lennék rá Ti mit gondoltok. Ebben az időben nagyon szerettem játszani a BW Styler nevű PS plugin-nel, amivel könnyedén alakíthatók a képek fekete-fehér fotóvá. Azon a napon sok képet készítettem Szentendrén, ezzel hoztam egységes formára azokat. Főleg a felső két képre várnám a véleményeket (melyik tetszik jobban), illetve lehet kritizálni a BW konverziót is. Meg bármit. :) Az alábbi képeket pedig olyan szempontból találom érdekesnek megmutatni, hogy ebbe a sorozatba tartoznak a felső képek.
Kíváncsi vagyok, hogy mennyire tartjátok érdekes, értékes képeknek, sorozatnak. Még sokat szeretnék Szentendrén fotózni és mozgalmasabb képeket is készíteni. Minden véleménynek, gondolatnak, kritikának örülök! (Na, most megkaptátok a fotókat. :))))




2009. december 5., szombat

Üdvözlégy



Írtátok, hogy jó lenne sűrűbben képeket látni a sok szöveg között. Mindent a látogatókért! :) Mostanában nem sikerült értékelhetőt alkotnom, ezért a régi kompakt géppel készült fotóim közül mutatok néhányat, amit még nem láthattatok. Kezdjük mondjuk ezzel. Van egy párja is, azon még gondolkodom, hogy megmutassam-e vagy maradjon inkább a "fiókban". :)

Inspiráció 2009.12.05

Bernáth Tamás fotó blogját már pár hete figyelemmel kísérem és a blog ajánlómban is megtaláljátok. Csak szólok hátha nem vettétek észre, mert érdemes megnézni a képeit! :) Ez pedig itt a Flickr photostream-je.

2009. december 4., péntek

Fotós idézet 2009.12.04

"Stemlerné vészharangot is kongat egyszerre: aggasztja a digitális korszak nagy számú fotótermése, archiválásának megoldatlansága. Az a paradox helyzet állhat majd fenn, hogy 'bár soha ennyi fénykép nem készült, mint manapság, lehet, hogy (...) korunkból jóval kevesebb fénykép marad meg, mint a korábbi időkből?' - töpreng Történelem és fotográfia c. könyve befejező részében." – A könyvről a Fotótanú blogon olvashattok.

2009. december 3., csütörtök

Fotós idézet 2009.12.03

"Az ilyenfajta riportfotónál alapvető, hogy a fotós a lehető leghomogénebb módon olvadjon be a környezetébe. Úgy is mondhatnánk, hogy ha a feketék között dolgozik, akkor váljon ő is feketévé. Ezért az utazásokra, fotózásokra a lehető legkevesebb felszereléssel megyek, nincs nálam állvány, fotóstáska, nem harangoznak a nyakamban a gépek, nincs fotósmellény, látványos teleobjektív, csupán egy vállamra vetett, ütött-kopott kis zöld hátizsák van, abban lapul a kamera. Egyszerű hátizsákos turista vagyok, a helyi kocsmában iszom, a III. osztályon utazom. Az út első hetében érzem, hogy lassú vagyok, a döntő pillanatról gyakran lemaradok. Kell pár nap, míg elmúlik a turistaérzés, megszokom a helyet. Sose sietek, sodródom, ha meghívnak egy házba, akkor kihagyom a vízesést… aztán három hónap után az egzotikus környezet megszokottá válik, akkor kell hazajönni." – Várnai László

2009. december 2., szerda

Fotós idézet 2009.12.02

"Azt gondolom, a fotó végső helye egy kiállításon vagy könyvben, tehát egy nagyobb egységben kell, hogy legyen. Ez tulajdonképpen egy vizuális összkép létrehozását jelenti, amelyben már nem az egyes fotók bemutatásáról van szó, hanem sokkal inkább a szemléletmódról." – Szabóky Zsolt

2009. december 1., kedd

Fotós idézet 2009.12.01

"Beállított, megrendezett képeket csak az utolsó két évben fotografáltam. Barátaimmal, jó ismerőseimmel kezdtem, akik közel álltak hozzám. Meglepetésemre, az állványra helyezett gép előtt különös dolog történt: visszatért a régimódi fényképezés hangulata. Amikor az emberek még várakozással teli izgalommal adták át magukat a fényképezőgépnek. Amikor ünnepélyesen fogadták a fényképezés egyszeri és megismételhetetlen pillanatát. Amikor tudatában voltak a csodának, hogy a fényképezőgép ’megörökíti’ őket. Ezek az alkalmak sok mindent előhívtak. Elfelejtett pózokat, megilletődött tekintetet, nagyszülőktől örökölt tartást - a fényképezés régi varázsát." – Korniss Péter

2009. november 30., hétfő

Fotós idézet 2009.11.30

"A fényképezőgép a munkaeszközöm. Általa adok értelmet mindannak, ami körülvesz." - André Kertész

2009. november 29., vasárnap

Ötvenhatosok tere



Inspiráció 2009.11.29

Zsuzsi blogjára mindig érdemes ellátogatni. Egyrészt, mert szeretem a hangulatos, ízlésesen komponált, kivitelezett képeit, másrészt mert mindig van valami érdekes az "oldalsávban". Például szorgalmasan frissíti az aktuális fotó kiállítások listáját, a tévében éppen látható fotós vonatkozású filmek, műsorok ajánlóját. Ez volt Zsuzsi blogjának reklámja és egy kis "kárpótlás" Neki, mert számára nem lesz újdonság a mai ajánlatom. Ugyanis egy Nála felfedezett fotós munkáit ajánlom figyelmetekbe. :)

Stanko Abadzic horvát fotós képeit nagy élmény számomra is végignézni. És ha már kettőnknek tetszik, akkor Nektek is érdemes egy próbát tenni. :)

2009. november 28., szombat

Inspiráció 2009.11.28

Madácsi Zoltán látványos, érdekes "Fotótörténeteit" ajánlom figyelmetekbe. Érdemes a kép fölé vinni az egeret a kommentárokért.

2009. november 27., péntek

Fotós idézet 2009.11.27

"Ne azt várjuk, hogy a művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára." - Werner Hofman

2009. november 26., csütörtök

Fotós idézet 2009.11.26

"Ezentúl már örökké csak ugyanazokat a képeket fogom csinálni, újra meg újra meg újra. Minden felvételem, amely fedezékben kuporgó katonát, gördülő tankot vagy ujjongva integető embertömeget ábrázol, öcsikéje lesz csupán a másutt, régebben felvett képeimnek." – Robert Capa

2009. november 25., szerda

Fotós idézet 2009.11.25

"Az analóg filmezésben van valami megmagyarázhatatlan, ott valami más történik. A digitális fotózás matematikai összefüggésekből áll, az analóg technika viszont fizikai és kémiai részekből. Hatalmas a különbség..." – Stalter György

2009. november 24., kedd

Hibaüzi :)

"Megdöbbentő látványban volt része a napokban egy ukrán város lakosainak, amikor egy óriási windowsos hibaüzenet tűnt fel a fejük felett az égbolton." Cikk az Index-en. :)

Fotós idézet 2009.11.24

"A fotográfia számomra egy folytonos vizuális figyelem spontán impulzusa, amely megragadja a pillanatot és annak örökkévalóságát." - Henri Cartier-Bresson

2009. november 23., hétfő

Fotós idézet 2009.11.23

"Attól más a fekete-fehér fotográfia, hogy magukat a tónusviszonyokat sokkal szélesebb skálában tudjuk vezérelni. Ezáltal olyan drámai hatásokat le­het vele elérni, amit a színessel ritkán. A színeknek mindig van egy bizonyos fajta elkáprázta­tó hatása. Ha ránézünk egy képre és az színes, teljesen mindegy, hogy mi van mögötte, az embernek felcsillan a szeme." – Vajda János

2009. november 22., vasárnap

A semmi ágán



Kálló Péter azonos című képe juttatta eszembe, hogy ezt megmutassam Nektek.

2009. november 21., szombat

A Guide To Taking Better Pictures...

Hasznos lehet. :)

Inspiráció 2009.11.21

James Christopher egyéni látásmódját, egyéni képi világát ajánlom ma Nektek. Ráadásul a képeinek végignézése is nagyon kényelmesen van megoldva. Szeretem az ilyet!

2009. november 20., péntek

Az argentín levél

Ma levelet kaptam Argentínából. Nem e-mailt, postai levelet! A történet nyárra nyúlik vissza, mikoris flickr-en keresztül megkerestek, hogy felhasználhatják-e Pavilon c. képemet, amelyet 2008 nyarán a somogyvámosi Krisna-völgyben készítettem. Örömmel adtam rá engedélyt és gyorsan meg is egyeztünk, hogy pénzt nem kérek, csak küldjenek egy példányt a füzetből, amiben szerepel a kép. Ma megkaptam. Örülök, mert a webes publikálásokon kívül eddig tudtommal sehol nem jelent meg képem. És örülök, ha másnak megtetszett annyira, hogy felhasználásra érdemesnek találta, fel tudta használni. Persze tudom ez nem nagy dolog, de nekem egy kis apró fotós öröm. Kb ennyit szeretnék elérni a fotózással. Magamnak és másoknak kellemes pillanatokat szerezni. :)

Azért is osztottam meg Veletek ezt, mert nemrég sokat beszélgettünk Juice-zal és Szabolccsal, hogy mire való a flickr, mit is várhatunk tőle. Engem elkeserített a hatalmas számban feltöltött, többnyire igénytelen tartalom (tisztelet a kivételnek!!!), ahol egyre nehezebb megtalálni az értékeset. Ráadásul a képekre adott/kapott vélemények sem igazán arról szólnak, hogy értékes, érdekes, építő véleményt írjunk egymásnak (szintén tisztelet a kivételnek!!!). Ok, beláttam, nem fotó véleményező, hanem fotó megosztó oldalról van szó. Aztán Szabolcs mondott még valamit. Mégpedig azt, hogy ha nem lenne a flickr, nem ismernénk egymást. És ezzel abszolút meg is győzött! A barátságok, kapcsolatok feledtetik minden nyűgömet. :) Ügyesen is lehet használni az Internet és a flickr adta lehetőségeket. Fel lehet venni a kapcsolatot olyan emberekkel, akikkel soha nem találkoznánk személyesen, láthatjuk olyan országokból származó alkotók képeit, ahova lehet sosem jutunk el. Úgyhogy maradok a flickr-en és tag-elem a fotóim, hogy rájuk találhassanak. Tegyétek Ti is ezt Pajtások! :)



Szolgálati közlemény: Szabolcsnak ezúton üzenem, hogy a füzet hátoldalán az impresszumban fel is van tüntetve a nevem. Mert kérdezte. :)

Fotós idézet 2009.11.20

Martin Munkácsi ars poeticája, amelyet halála pillanatáig megtartott, a következő volt: "Meglátni a perc ezredrésze alatt azt, ami mellett a közömbös emberek vakon haladnak el - ez a fotóriportázs elmélete. S amit ez alatt az ezredrész alatt meglátunk: lefotografálni a perc következő ezredrésze alatt - ez a fotóriportázs gyakorlati oldala."

2009. november 19., csütörtök

Hat másodpercig egyáltalán ne mozogj!

Varga Nóri küldte a linket, ahol megnézhetjük Laczkó Péter vándorfotós kifordított fényképezőgépéről készült videót.

Fotós idézet 2009.11.19

"Amit még tanácsolok, hogy bátran mutassa ezt meg olyan embe­reknek, akiket ő jónak tart, vagy akiktől szívesen tanulna. Így le­het gyorsan fejlődni. Ha az em­ber sokat fotózik és megmutatja a nála tapasztaltabbaknak mind a jó, mind a rossz képeit. Néha nincs különbség jó és rossz fo­tós között, csak annyi, hogy az egyik korábban kezdte, mint a másik. Nem mindenki úgy született, hogy World Press dí­jazott fotókat készített." – Perlaki Márton

2009. november 18., szerda

Fotós idézet 2009.11.18

"Mindig az alkalomhoz igazodok. Amikor érdekel a téma és szabad a vásár, akkor nagyon sokat fényképezek, egyszerűen nem tudok betelni vele. Számolatlanul csinálom a képeket, nem gondolok célszerűségre, takarékosságra. Máskor, amikor olyan a pillanatnyi hangulat, hogy úgy érzem zavarnék, akkor nem tudok fotós lenni, visszafogom magam. Azt hiszem, egy hétnél tovább nem lennék jó fotóriporter. Képtelen vagyok átgázolni a helyzeteken. De ha valamilyen témában szabad jelzést kapok, akkor nehezen tudom visszafogni magamat. Utólag pedig mindig bebizonyosodik, hogy a téma alapos körüljárása nem csupán egy vagy két jó képet jelent, hanem egy egész bázist, ami az idő teltével felértékelődik, dokumentum értékű." – részlet Ádám Gyula Fotóművészet c. újságban megjelent interjújából, melyet a Fotótanú blog elevenít fel.

Ajánlom figyelmetekbe ezt
az interjút, a fotós egy képének igazán élvezetesen megfogalmazott értékelését, valamint napjainkban látogatható tárlatának online anyagának megtekintését.

2009. november 17., kedd

Fotós idézet 2009.11.17

Henri Cartier-Bresson nyilatkozta André Kertészről: "Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek."

2009. november 16., hétfő

Fotós idézet 2009.11.16

"Ha romantikus akarnék lenni, azt mondanám, egy jó fotósnak tudni kellene úgy fényképeznie, hogy az utómunká­ra ne keljen annyi energiát fordítani. Ez szerintem nem így van a valóságban. Az utómunka nagyon fontos része a fotó­zásnak, és 30-40%-ot dob rá a végeredményre. Nagyon sokan, vagy mondhatni szinte mindenki használja, ki jól, ki ke­vésbé... Az a lényeg, hogy ne váljon a kép kárára. A fotózáskor elkövetett hibákat nem lehet vele korrigálni." – Hajdú András

2009. november 13., péntek

Szentendrei hosszú árnyékok






A képeket juice-nak ajánlom sok szeretettel. Merthogy régóta hív "turisztkodni" Szentendrére, aztán most végül egyedül mentem. Nehogy azt higgye, hogy nem megyünk, mert megyünk! :)

Az első kép javításában pedig Zsuzsi segített! Nagyon köszönöm! Úgyhogy ezt a képet Neki is ajánlom! Juice csak nem haragszik meg. :)

Fotós idézet 2009.11.13

"Magyarul gondolkozzatok, lássatok és láttassatok!" – Balogh Rudolf

2009. november 12., csütörtök

Fotós idézet 2009.11.12

"Hogyan lehet egyszerre kifejezni fényképen azt, amit az ember érez és lát?" - Lucien Hervé

2009. november 11., szerda

Fotós idézet 2009.11.11

"Az alapkoncepcióm az volt, hogy egy városról sokat elárul a struktúrája. A benne lévő építmények, konstrukciók, amik végső soron a várost alkotják. Ezekről az emberek csak elterelik a figyelmet. Olyan ez, mint amikor ujjlenyomatot vesznek. Az ujjlenyomat tökéletesen jellemzi a tulajdonosát, de csak akkor látható, ha az illető elveszi a kezét. A város esetében is akkor látod az embert jellemző, egyedi jelet, ha az ember már elment onnan. Számos képen érzem úgy, hogy az ember, az alak 'csak úgy' van ott. Mint egy csontváz, mint egy bábu. Nem válik személyiséggé. Sokan mondják nekem, hogy legyen a képeken ember. Nem mondom, néha én is szívesebben fotózgatnék bikinis csajokat a strandon ahelyett, hogy órákat dideregjek egy-egy képért az éjszakai, kihalt Budapesten… Ennek ellenére az „Éjszakai Budapest” képek lényege az, hogy megmutassam az Embert ott, ahol ott sincs. Mi lenne, ha egyszerre tényleg kihalna a Város egyik napról a másikra. Hogy nézne ki, ha a gépek, a közvilágítás, a közlekedési lámpák működnének még néhány napig? Ha ekkor jönne egy vendég valami távoli bolygóról, vajon mit gondolna rólunk? Hogy intelligens lények vagyunk, akik jobbá akarják tenni a Földet, vagy lelketlen állatok, akik szétrombolják azt? Amit most elkezdek a parkokkal, temetőkkel, az egy lépéssel tovább mutat. Azt a fordulatot akarja ábrázolni, amikor a természet mintegy ’visszafoglalja’ azt, amit az ember előzőleg elvett tőle." - Kudász Gábor Arion

2009. november 10., kedd

Fotós idézet 2009.11.10

"Szeretném a látványból a lehető legkevesebbet mutatni, úgy, hogy az a lehető legtöbbet jelentse." - Cseh Gabriella

2009. november 9., hétfő

Fotós idézet 2009.11.09

"Photography is not seeing, it's feeling." - Don McCullin

2009. november 8., vasárnap

Inspiráció 2009.11.08

Ma Elliott Erwitt kreatív meglátásaira hívnám fel a figyelmetek.

2009. november 7., szombat

Inspiráció 2009.11.07

Régi idők fotóit ajánlom George S. Zimbeltől. Például az 1952-es párizsi albumát vagy a gyerekeket. De nézzétek meg a többi sorozatot is, érdemes!

2009. november 6., péntek

Fotós idézet 2009.11.06

André Kertész a fotózás minden részét autodidakta módon sajátította el. Festészettel viszont sosem próbálkozott, ennek az lehetett az oka (mint később kiderült), hogy részben színvak volt, de ez a színes fotóknál nem zavarta.Hirtelen elhatározásból felkeresett egy abonyi méhészt, hogy megtanulja a méhész mesterséget, élete egyik meghatározó élményévé vált ez az időszak. Ugyanis 5 hétig éltek a természetben, ahol Kertész közel került a környezetéhez, és sokat fényképezett. Talán az egyik legfontosabb helyszín az életében ugyancsak a természethez köti; ez Szigetbecse volt. Becse azért volt ilyen jelentős, mert "olyan közel kerülhettem a természethez és azokhoz, akik közt ez történt velem. Később akár Tiszaszalkán, akár Esztergomban vagy Harasztiban, akár Franciaországban vagy New Yorkban fényképeztem tájat vagy embert, a becsei táj és a becsei emberek születtek újjá minden képen."

2009. november 5., csütörtök

Fotós idézet 2009.11.05

"A 190 millió orosz ellenem van. Nem tartanak vad gyűléseket az utcasarkokon, nem gyakorolják látványosan a szabad szerelmet, külsőre nincs rajtuk semmi új, nagyon tisztességes, erkölcsös, dolgos emberek, a fényképész számára unalmasak, mint a bűn. Ráadásul úgy látszik, szeretnek orosz módra élni és utálják, ha fényképezik őket. Háborúhoz és forradalmakhoz szokott négy fényképezőgépem fel van háborodva és valahányszor kattintok velük, valami félresikerül." - olvasható a Robert Capa idézet John Steinbeck Orosz napló c. könyvének Jogos panasz c. fejezetében.

2009. november 4., szerda

Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár

Ha szeretsz fotózni, szeretsz fotós könyveket olvasni vagy fotós albumokat nézegetni, szeretnél egy olyan könyvtárba beiratkozni, ahol akárhova nyúlsz minden a fotózásról szól, Téged is vár a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár a Mai Manó Házban. A beiratkozás ingyenes!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, olvasd el
az itt található interjút Baki Lászlóval, a könyvtár vezetőjével és rögtön képben leszel.

Én már tag vagyok, ezért jó szívvel ajánlom másoknak is. Azt olvastam a cikkben, hogy a könyvtár célja a látogatók számának növelése. Gondoltam, hogy kicsit én is hozzájárulok ehhez azzal, hogy megreklámozom annak a néhány embernek, aki a blogomra téved. :)

Fotós idézet 2009.11.04

"Azt szeretem a fekete-fehérben, hogy annyi színt meg tud mutatni." - Mucsy Szilvia

2009. november 3., kedd

Fotótanú

Ha szeretsz tartalmas véleményeket, érdekes gondolatokat olvasni fotóról, fotós könyvről, fotózásról, a Fotótanú blog talán Neked is tetszeni fog!

Várday Béla blogjának link ajánlójában bukkantam rá.

Fotós idézet 2009.11.03

"A 'fényképez' szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: 'megörökít'. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tűnékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük - ami volt." – Korniss Péter

2009. november 2., hétfő

Fotós idézet 2009.11.02

"Egy jó fényképész nem leskelődik, hanem utánajár, hanem lát, hanem ott van, és mert jó fényképész, szerencséje van..." – Parti Nagy Lajos kommentárja Bruno Bourel Fényrajzok – Budapest albumához.

2009. október 31., szombat

2009. október 30., péntek

Fotós idézet 2009.10.30

Robert Capa így fogalmazza meg mélyen humanista hitvallását egy barátjának írt levélben: "A háború fényképésze legjobban munkanélküli szeretne lenni."

2009. október 29., csütörtök

Fotós idézet 2009.10.29

"Amikor elutazom, akkor kinyílik a szemem, és mindenre, ami körül­vesz érzékeny vagyok. Fényérzékeny. Ez nem jelen­ti azt, hogy itthon nem fotózom, de ez inkább a mikrokörnyezetemet érinti. Sokkal elzártabb va­gyok és mélyebben élek, így más képek születnek. Élem a mindennapi életemet, napról napra, óráról órára, és figyelek a munkámra. Postára és piaci vá­sárláshoz pedig nem viszek fényképezőgépet, az foglalkoztat, hogy mit főzzek, és mikor hová kell mennem. Így, akármennyire is észreveszem, a sze­mem előtt zajló dolgokat, nem lesz belőle fotó.” … „én itthon is ugyan olyan érzékeny vagyok mint külföldön, csak idehaza a földhöz kell ragad­nom, így kissé csukottabb szemmel járok. Ha kül­földön vagyok, akkor kénytelen kelletlen magam mögött hagyom a rutint, és pont ez az, amitől szárnyra kapok és megtalálom a képeket is, vagy azok találnak rám és vezetnek. Van benne némi gyűjtési szenvedély is, annak a vágya, hogy rögzít­sem, vagy megmutassam mit gondoltam az adott szituációban, mi az ami abban a pillanatban hatott rám. És a játék a fotó lehetőségeivel és a történés­sel… Ha úgy látok valamit, hogy nincs nálam a gép, akkor is szórakozom, de az megmarad pri­vát élménynek. Ezekre általában sokáig emlékezem, kicsit sajnálva, hogy nem tettem megfoghatóvá." - Cseh Gabriella

2009. október 28., szerda

Fotós idézet 2009.10.28

"Pár héttel ezelőtt kaptam meg a Magyar Fotográfia Nagydíját, ami igazán nagy ki­tüntetés. Ugyanis ezt a Fotóművészek Szö­vetsége, a tagság szavazatai alapján osztja ki évente és én lehettem a negyedik díja­zott. Ennek nagyon örültem, bár úgy érzem, hogy nem is vagyok igazán jó fotós, mivel nem tudok minden helyzetben jó képet al­kotni, azt szeretem leexponálni, ami tetszik." – Szilágyi Lenke

2009. október 27., kedd

Fotós idézet 2009.10.27

„A világ kitárult annyira, hogy nem biztos, hogy az számít ki-honnan jött. A képi nyelv ráadásul univerzális, és mindenki számára ért­hető, az a fontos hogy mit csinálsz, milyenek a fotóid.” – Hajdú András

2009. október 26., hétfő

Fotós idézet 2009.10.26

"Sokat kell elvenni egy képből ahhoz, hogy ne maradjon üres." - Egry József

2009. október 25., vasárnap

National Geographic 2009 pályázat részeredménye

Ha még nem láttátok volna, a fenti pályázat részeredménye már megtekinthető itt. Ajánlatos!

2009. október 24., szombat

Inspiráció 2009.10.24

Szintén a magyarfotos.lap.hu -n keresztül találtam rá Olasz Tamás képeire. Virtuális kirándulásra invitál szemcsés, fekete-fehér képei segítségével. Ajánlom!

2009. október 23., péntek

2009. október 22., csütörtök

Fotós idézet 2009.10.22

Szécsi Margit - FOTÓS-ÉNEK I.

Ó! Ó! Ó!
Mesterségünk a fotó!

Í! Í! Í!
Házhoz jövünk, hogyha hí!
Forgatjuk a kamerát,
lekapjuk a kamarát,
háznépét és szamarát -
Megörökítjük a
Mát!

Ő! Ő! Ő!
A fotóé a jövő!


A Fotográfia c. film betétdalának szövege. Nem idézet, de emiatt a vers miatt nem nyitok újabb "témát".

2009. október 21., szerda

Fotós idézet 2009.10.21

Henri-Cartier Bresson, a világhírű francia fotóművész nyilatkozata szerint, a fényképész pályát éppen Munkácsi egyik Libériában készült afrikai gyerekeket ábrázoló képe miatt választotta. Martin Munkácsi 1930-ban nagy feltűnést keltő képet hozott magával: "Drei Jungen laufen in die Brandung". A hullámtörésbe futó fekete gyerekek hátnézetei a homok és a tajték között nagy benyomást tettek Henri Cartier-Bressonra. "Ez a fotó volt számomra a szikra, amely tűzijátékot váltott ki. [...] Hirtelenül megértettem, hogy a fényképészet elérheti az örökkévalóságot – a pillanat megörökítésével. Ez az egyetlen fotó, amely engemet befolyásolt. Ebben a képben olyan intenzitás, olyan életöröm, olyan csoda van, hogy még ma is el vagyok bűvölve tőle", vallotta a "pillanat francia mestere" 1977-ben.

2009. október 20., kedd

Fotós idézet 2009.10.20

„A fényképezés eszköz, cél. Magamnak, magam felé, másoknak, feléjük.” – Gutpintér Tamás

2009. október 19., hétfő

Ősz a Hortobágyon

Egyszerű turista fotók (nem volt lehetőség kivárni a megfelelő fényeket, pillanatokat). Azért hátha tetszik valakinek. Nekem nagy élmény volt hosszú idő után újra a természetben.













Fotós idézet 2009.10.19

„Gondolkozz, amikor fényképezel!” - Martin Munkácsi

2009. október 16., péntek

Fotós idézet 2009.10.16

„Brassaïba a város (Párizs – szerk.) legváratlanabb helyén ütközött az ember. Arcán folyton ugyanaz a mosoly, szemében ugyanaz a vallató pillantás, ajkán folyton ugyanaz a készség a szóra, hogy az éppen akkor elkapott élményét azon frissiben átadja. Mintha folyton valamiféle őrségen lett volna, szüntelenül szimatolt, kutatott, fürkészte a távolt amögött is, akivel beszélt. Számára minden dolognak, de mindnek volt jelentősége. Soha nem bírált, ítéletet soha nem mondott a dolgokról vagy eseményekről. Egyszerűen csak számot adott arról, amit látott és hallott.” – Henri Miller

2009. október 15., csütörtök

Fotós idézet 2009.10.15

„Amikor már tudtam, hogy mit és hol kell fotózni, sokakhoz hasonlóan én is átlendültem kicsit a ló túl oldalára és belekezdtem a 'fajtagyűjtésbe'. Minél több állatot, növényt szerettem volna végigfotózni szezononként. Ez egyfajta versenyszellemet fejleszt ki az emberben. Arra kellett rájöjjek, hogy így a természet szépsége lassan elsorvad. Nekem erre volt jó az a tíz év, amit, mondhatni aktív fotózás nélkül töltöttem el a Nimród Fotóklub élén. Mert azért így is sokszor kijártam a természetbe, de ritkábban vittem magammal a fényképezőgépem. Szembesültem azzal a ténnyel, hogy mennyivel többet látok akkor a természetből, ha nem feltétlenül akarok mindig fényképezni benne.” – Vajda János

A mai idézetet Csörge "Pihe" Szabolcs "Az év fényképezőgépe: Te vagy" c. blogbejegyzésének témájához igazítva választottam!

2009. október 14., szerda

Fotós idézet 2009.10.14

„Engem a színes fotográfia csak akkor érdekel, ha pluszt tud nyújtani. A fekete-fehér fotográfiának az a lényege, hogy absztrakció. Mivel az ember színesben látja a világot.” – Stalter György

2009. október 13., kedd

Fotós idézet 2009.10.13

„Én most abban a korszakban vagyok, hogy megpróbálom minél jobban lecsökkenteni a technikai felszerelést. Minél kevesebb lámpát, minél kevesebb plusz kiegészítőt használok, ami elvonhatja a figyelmemet magáról a témáról. Úgy gondolom, hogy ha túl sokat gondolkodik az ember a világításon, a technikai dolgokon, akkor túlságosan 'hideg' lesz a kép. Az érződik rajta, hogy technikailag lett megoldva, de a többire nem volt már energia.” – Perlaki Márton

2009. október 12., hétfő

Fotós idézet 2009.10.12

„Alapvetően az a fontos, hogy kapcsolatot tudj létesíteni, és el tudd lazítani a modellt. Amikor valakit lefotózol, az általában úgy érzi, mintha fegyvert fognál rá. Konkrétan mintha a saját kivégzésén lenne. Egy-két esettől eltekintve, mindenki így fogja fel. Azt kell vele éreztetni, hogy nem megölni akarod, hanem egy, vagy több kép erejéig ’találkozni’ akarsz vele, és valahogyan egymást partnerként kezelve célod, hogy a legjobbat hozd ki belőle, s ezáltal már beindul a kölcsönös egymásra hatás. Az 'egymásból kihozni a legtöbbet' ... Az, hogy hogyan kell ezt csinálni, arra nincsenek bevett szabályok, az mindig más. Vagy elvicceled, vagy van, akinél pont az a jó, ha keményebben lépsz fel.” – Trunkó Bálint

2009. október 9., péntek

Portré fotók

Portré fotók Mercutio_ ajánlásával. Köszönet!

Fotós idézet 2009.10.09

„Egy olyan városban, ahol minden harmadik ember fényképész, vagy valamilyen formában kötődik a vizualitás­hoz, ott nem számít, hogy honnan jöttem és ki vagyok. A képek számítanak, a képek mondanivalója, története, számszerűsége, mérete, ára és sorsa számít. Dömping van. Néha úgy érzem, hogy New York már teljesen megtelt képek­kel, és már mindent látott, amit lehetett. Mindennek ellenére még­is vannak olyanok, akik valami egyedit tudnak ehhez a sokszínűséghez hozzátenni, és ezáltal erősíteni az itteni kultúrát.” – Hapák Péter

2009. október 8., csütörtök

Fotós idézet 2009.10.08

„Akkor az igazi, amikor már érzem, hogy a közeg, a gép hangjával együtt engem is befogadott. Ilyenkor lehet igazán elkezdeni dolgozni. A teljes ellazulás állapota nagyon jó eredményt tud produkálni. Emlékszem egy indiai fotós délelőttömre Puskhar szent városkájában, amikor néhány óra leforgása alatt annyi jó képet készítettem, mint máskor talán egy hét alatt. Akkor csak sodródtam, éreztem, hogy megy.” – Várnai László

2009. október 7., szerda

Fotós idézet 2009.10.07

Moholy-Nagy László egyszer megkérte André Kertészt, hogy csináljon képeket a szobrairól. "De hát te is fotográfus vagy!" – válaszolta. Erre Moholy: ”Tudod, én csak játszom a fotóval, te vagy a fotográfus.”

2009. október 6., kedd

Fotós idézet 2009.10.06

„A remény és a bánat képei fekete-fehérek.” - Robert Frank

2009. október 5., hétfő

Fotós idézet 2009.10.05

„Úgy látom, új műfaj született, ami nem csak a fotográfiát érinti. Vizualitásról beszélnék inkább, amiben többek között benne van a fotográfia és a digitális képalkotás is. Ezzel a tágulással azonban megszűnt a klasszikus értelemben vett mimézis, hiszen digitális úton egy virtuális világ is felépíthető. A klasszikus fotó nehezen újítja meg magát, sok esetben önmagát ismételgeti. De mindezeket félretéve, ami a leginkább érdekel, hogy egy kép megérintsen: ha nekem szól, ha olyan problémákat feszeget, ami felkelti az érdeklődésemet, akkor teljesen mellékes, milyen technikával készült.” – Kerekes Gábor fotográfus

2009. október 2., péntek

Fotós idézet 2009.10.02

„Azért szeretem a fekete-fehér nyers­anyagot, mert nagyon erős misztiká­ja van. Igaz, én a realitásban fotózom, de ezt a fekete-fehér elemeli egy ma­gasabb szférába, és így jobban érzékeltethető az irónia, művésziebben szó­lal meg a líra és nem lesz közhelyes.” - Mucsy Szilvia interjú

2009. október 1., csütörtök

Fotós idézet 2009.10.01

„Emlékszem, először hétéves koromban vágyódtam egy fényképezőgép után, amikor láttam, hogy a nagyobb fiúk felvételeket készítenek. Aztán – jóval azelőtt, hogy gépem lett volna – gondolatban én is képeket csináltam azokról a tárgyakról, amelyek hatottak rám.” Innentől kezdve fejében folyamatosan komponált, így mire elkezdett fényképezni, látásmódja szinte teljesen kifejlődött. „Amint 1912-ben a gépemet megkaptam, kezdtem olyan képeket csinálni, amilyeneket látni akartam. Ezek vizuálisan sikerültek, de technikai tapasztalataim még nem voltak.” - André Kertész

2009. szeptember 30., szerda

Fotós idézet 2009.09.30

„Várom és keresem a történést vagy látványt, amelyek megérintenek vagy kapcsolatba kerülnek velem. Egyszerű látványok összekötve a gondolataimmal, mint egy kilépő, az asszociációk útjára. Megteremtem a lehetőséget, aztán pedig hagyok neki teret, és a kettő játékából születnek a fotóim.” - Cseh Gabriella interjú

2009. szeptember 29., kedd

Fotós idézet 2009.09.29

„Fontos, hogy meg­felelő legyen a technikád. Ez nem egyenlő az­zal, hogy a legdrá­gább, a legjobb eszköz. Valamint fontos, hogy az ember minél job­ban megismerje a helyet, amit fo­tózni készül. Ez nem idő kérdése, le­het az öt vagy tíz perc is, csak ak­kor intenzíven oda kell figyelni, rá kell hangolódni. Tud­ja, hogy mit akar, baráti viszony­ban legyen vele, az expozíció előtt közvetlenül viszont hirtelen el kell tá­volodni a megis­mert egésztől, el kell felejteni min­dent, amit a „barát­kozás alatt” elkép­zelt és távolságot kell tartania tőle. És ha még úgyis jó a kép, akkor le­het fotózni.” – Haid Attila interjú

2009. szeptember 28., hétfő

Fotós idézet 2009.09.28

"A számítógépben számomra az a kitolás, hogy odaragasztja az embert maga elé. Nincs idő másra. Vagy laborálok, vagy számítógép előtt ülök. Amellett, hogy kiadásokat lehet vele megtakarítani, meg nem kell rohangálni a laborba, azt hinnéd, hogy időt is megspórolsz vele, pedig nem. Hanem sokkal többet kell ott ülni, végigmenni minden darabon, amit használni akarok és ez elég időrabló "szemétség"." - Szilágyi Lenke interjú

2009. szeptember 26., szombat

Fotós idézet & inspiráció 2009.09.27

Kedvemre való képeslapokat láttam Bruno Bourel Magyarországon élő francia fotós fotóival. Leicájával Budapestet járja és finom, kissé ódon hangulatú, kontrasztos képeket készít. Ajánlom Nektek!

"Egyre nehezebb érdekes felvételt készíteni. Szemünk napról napra "szennyezettebb" lesz. A valóság könnyen megvalósítható, szolgai reprodukciói és technikai manipulációi a látás teljes hiányáról tesznek tanúbizonyosságot." - Bruno Bourel

Fotós idézet 2009.09.26

„Nem kellenek ahhoz trükkök, hogy az ember fényképeket készítsen Spanyolországban. Nem kell beállítani a fényké­pezőgépet (azaz a szereplőt). A képek ott vannak, csak meg kell őket örökíteni. A legjobb kép az igazság..." – Robert Capa

2009. szeptember 25., péntek

Fotós idézet 2009.09.25

"Az utóbbi időben a fényképezés majdnem olyan elterjedt szórakozássá vált, mint a szex vagy a tánc, ami azt jelenti, hogy a fotózást nem művészet gyanánt űzik. Jobbára társadalmi rítus ez, védekezés a szorongás ellen." - Susan Sontag

2009. szeptember 24., csütörtök

Fotós idézet 2009.09.24

"Ha az ember megtalálja azt az utat, ami számára kedvező és járható, akkor szerintem bármivel lehet fényképezni. Nyilván mindenki igyekszik az adott helyzetekhez és feladatokhoz mérten kialakítani a legideálisabb felszerelést. De képeket és jó képeket bármivel lehet készíteni." - Hajdú András interjú