2009. december 2., szerda

Fotós idézet 2009.12.02

"Azt gondolom, a fotó végső helye egy kiállításon vagy könyvben, tehát egy nagyobb egységben kell, hogy legyen. Ez tulajdonképpen egy vizuális összkép létrehozását jelenti, amelyben már nem az egyes fotók bemutatásáról van szó, hanem sokkal inkább a szemléletmódról." – Szabóky Zsolt

5 megjegyzés:

  1. Ugyan picit más, de erről jut eszembe, mennyire nem szeretem, mikor az ún. "fotértékelő" oldalakon azt hangoztatják "csak a kép van". Nem, a fotó mögött ott az ember, nagyon nem mindegy ki készítette. Lehet, egy újonc aki még csak botladozik, lehet, hogy valaki, aki 3 éve nem fejlődött semmmit és totál tehetségtelen, és lehet valakinek az első jó képe, és egyben lehet hogy valakinek a 123. Vagy épp 5 év után az első pocsék. Csak arra gondolok, hogy egyben jobban szeretem nézni, ki honnan-hova jutott, hova tart, azon belül épp mi foglalkoztatja és egyben látni a "munkásságot", az igyekezetet, mint most egy képről elmondjam, hogy x szabályok szerint ennek és ennek nem felel meg, totál értelmetlen. Persze lehet beszélgetni az adott képről, de számomra nagyon is fontos kinek a képe és hogy kivel beszélgetek.

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jó gondolat volt! Egyetértek! Ezen "körülmények" ismerete segít a kép értékelésében.

    Kiállításokon szoktunk jókat mosolyogni nagy fotósok képei előtt, hogy "na, ezt jól leszólnák az Arénán, mert középre komponált" vagy "ezt a részletet biztos retusálnia kellene". :)

    Mióta vezetem ezt a blogot, olyan hozadéka is van számomra, hogy sokkal jobban kinyílt nekem a világ, sokkal több fotós képeit nézegetem (főleg blogokat, weboldalaikat). És ez jobban tetszik, mint amikor csak képértékelő oldalakat látogattam. Így még többet tanulok, tapasztalok. Közben sok dolgon elgondolkodom. Ezt is ahhoz a gondolathoz sorolnám, hogy nagyobb egységben kell mondjuk a korszakunk képeit vizsgálni és meg kell tudni állapítani melyik az egyedi kép, melyik a tucat.

    Köszönöm a gondolataid! :)

    VálaszTörlés
  3. Fene tudja.
    Biztos lehetsz-e benne, hogy a fotós (munkáinak) ismerete nem befolyásol-e egy konkrét (önmagában kevésbé jó) képének értékelésénél?
    Ettől még mint sorozat, adhat a képek összessége többet mint a részek külön-külön, de egy képnek önmagában is meg kell állnia a helyét....gondolom én.
    És közben meg is fordítanám a dolgot: Kell-e, hogy összefüggő, valamilyen tematika, vagy más rendezőelv szerint "felfűzhetőek" legyenek valakinek a képei?
    Mi van, ha maga a személy, annak személyisége csapongó, mindíg valami mást megvalósítani, ugyanabba a folyóba kétszer lépni nem akaró?

    VálaszTörlés
  4. Szerintem befolyásol ha ismered a fotóst. Ha nem tudnád, hogy híres ember készítette, ahogy a fenti kommentemben említettem, lehet jól megkritizálnánk ezt-azt. :)

    Egyetértünk, hogy a kép önmagában is állja meg a helyét, bár vannak olyanok, amik sorozatban vagy a fotós összes munkái között állják meg igazán a helyüket. Abból kivéve kevésbé értékesek, de nem is biztos, hogy ki kell venni. Olyan ez, mint bizonyos mondatokat kiemelve a szövegkörnyezetből más értelmet nyerhetnek...

    Mégis végül azt gondolom, hogy igenis fontos az egységet nézni. Így lehet teljes a kép, így tudsz egy-egy képet jobban megítélni, megérteni, "helyére tenni".

    VálaszTörlés