2009. augusztus 31., hétfő

Fotós idézet 2009.08.31

"Minden művész elmondhatja Goethe után, hogy műveit nemcsak saját bölcsességének köszönheti, hanem a dolgok és emberek ezreinek, amik és akik – rajta kívül ugyan – neki szolgáltattak anyagot. A művész azonban hiába gyűjt hangyamódra ilyen anyagot, e gyűjtés eredménye csak akkor tűnhet a társadalom előtt igazoltnak, ha egy távolabbi célt szolgál. Mint ahogy Einstein írja egyik könyvében: "Sajnálatra méltó az az ember, aki tevékenységét nem tudja egy átfogóbb, magasabbrendű célra irányítani." Így hát el sem képzelhető olyan művészi értékű alkotás, mely más ember számára semmit sem jelent. Természetesen az a "más ember" is kell, hogy a maga módján küzdjön a mű megértéséért, hogy a művészetet ne csak szájába repülő sült galambként akarja magáévá tenni. A művésznek pedig egyben a jövőhöz is kell mérnie művészetét, s formáit saját magának kell kitermelnie és megalkotnia. E formákat azonban nagyon nehéz megtalálni. A múltat utánzó-követő formalizmus éppoly veszélyes, mint azé a jelené, mely szintén képtelen lévén az új valóság kifejezésére, meghamisítja azt." - Lucien Hervé

2 megjegyzés:

  1. Olvasom ám őket szorgalmasan, ha néha késve is. Nem hiába teszed fel őket. :)

    VálaszTörlés
  2. köszönöm a visszajelzést. örülök, ha érdekesnek találod az idézeteket. nekem ezek a gondolatok tényleg sokat adnak.

    VálaszTörlés